Eddigi életed során kialakítottad az életmódodat, és aszerint éltél, végeztél valamilyen munkát, befutottál valamilyen karriert. Volt benne jó is, rossz is – de már elég: váltani szeretnél.
Lehet, hogy még csak érzed, hogy valami mást akarsz. Lehet, hogy már tudod is, hogy mihez fogsz kezdeni. Lehet, hogy vannak ötleteid, de még kiforratlanok, vannak elképzeléseid, de még nincsen terved. És az is lehet, hogy van terv, van szándék – de még nem mersz lépni. Bárhol is tartasz, a három alkalmas program segít neked ebben a folyamatban.
A workshopot – életkortól, szakmától, munkakörtől függetlenül – olyan nőknek ajánljuk, akik éppen váltásban vannak. Ez a váltás a résztvevő szakmai és személyes életéhez egyaránt kapcsolódhat. Minden résztvevő a saját témájához kap kérdéseket, inputokat, támogatást és inspirációt, amelyek a gondolkodásában, az érzelmi folyamatában, elhatározásában, akár döntésében segíti őt. A résztvevők annyit árulnak el magukról, amennyit szeretnének – az is elég, ha csak a keresztnevükön, vagy egy, az alkalomra kitalált néven mutatkoznak be. A Váltás témához kötődő helyzet, amivel a programon dolgozni szeretnének, legyen konkrét, saját valós.
Tervezett szempontok, lépések, eszközök a résztvevők igényeinek, szükségleteinek, tempójának megfelelően haladva:
Mit kell tudnod a Flow Consulting partneréről, Sütöri Ágnesről?
Huszonnyolcadik éve dolgozik a szervezetfejlesztésben, szakmai tevékenységének a Flow Magyarország, művészi aktivitásának a Pepita Playback Társulat ad teret.
Milyen területeken tevékenykedik?
Együttműködés-fejlesztő, csapatépítő programok; kompetencia-fejlesztő tréningek; vezetőfejlesztés; tehetség-menedzsment; kompetenciamérések (AC/DC); egyéni- és team-coaching, playback-színház, StageCoaching® – ezek a paletta markánsabb színei. Szakmai és művészi munkája mellett a Flow Alapítvány ügyvezetőjeként is van erre lehetősége.
Szereti a kreativitás, az alkotás, a születés pillanatait. Szeretei azokat generálni és átélni, szeret bennük intenzíven jelen lenni. Az ilyen pillanatok után valamit másképp gondolunk önmagunkról, másokról, a világról.
Szeret embereket kísérni személyes fejlődésükben, boldogságkeresésükben, közösségeket támogatni saját programjuk kiaalakításában és megvalósításában. Lelkesíti, ha társadalmi hasznot hozó ügyekben vehet részt.
“Számomra ez a fejlődés rugója – izgalmas és lelkesítő. Hiszek abban, hogy az emberek közötti együttműködés, az önmagunkkal és másokkal megélt találkozások intenzív pillanatai előbbre viszik a világot.”